LANGBATHSEE

Káli-Rozmis Barbara  2015.08.26. 14:52

ERZSÉBET KIRÁLYNÉ: LANGBATHSEE 

1888. augusztus 14.

 

Egy kis vadászlak. Mély magány.

Megbúvó, néma tó.

Felette vad táj néz le rám:

Csak szirtfal, szikla, hó.

 

Akárha álmodnám: utam

Sötét fenyvesbe tér,

S mohán gyaloglok, hangtalan.

A sziklacsúcs a cél.

 

Dalt mormol egy csorgó amott,

Míg kőről-kőre hull:

Zilált agyamnak altatót

Kínál fel vígaszul.

 

A fáradt nap lejjebb hajol, 

Az árnyak oly nagyok!

Most ott bolyongok már, ahol

A szirtfal felragyog.

 

Merészen és ezüstösen

Pompáz a sziklafok,

Majd rőt lesz csipkés éle fenn,

Szikráz, kigyúl, lobog!

 

Mély csönd hegyen, völgyön, vizen.

De ez a csönd beszél:

Kőszálak csúcsáról izen

S fák közt megáll a szél.

 

Most zerge fut fenn, és nyomán

Csorbúl a sziklaél:

Egy kő lazul, görög, s puhán 

Dobbanva völgybe ér.

 

Zajára egy riadt madár

Kőodvából kiszállt.

A többi, lám, utána száll,

S rikolt, fütyöl, kiált!

 

Aztán halálos csönd megint. 

Figyelve vár a táj,

Hogy majd a hold kibúva int,

S lassan magasra száll.

 

Majd csúcsra hág a holdvilág,

S majd völgybe szállok én.

Szemem a síma tóra lát,

S mereng smaragd szinén.

 

Mély, zöld tükörben rőt füzér

A vén bükkfák sora:

Dús lombukhoz pirulva ér

A nyárest bíbora.

 

Koromsötét a tóban ott

A fenyves-hát, de lám,

Annál vakítóbban ragyog

A kő a hegy falán!

 

S amint elrévedő szemem

Káprázva nézi ezt, 

Kibukkan, víztől gyöngyösen,

A legszebb női test!

 

Lebegnek zöldes fürtei

Fehér habok szinén.

Bűvös szemét reám veti:

Az arcán büszke fény.

 

És szól: „hazám tó és berek,

Tündér vagyok, najád -

Mit bánom én az emberek

Ezer búját-baját!

 

De a te arcod bús szine

Meghat, Titánia.

Beszélj: mi fáj, s mi hajt ide,

Tündér atyámfia!”

 

- „Szép Húgom, vallanék neked,

De jaj, nem szólhatok!

Szent esküvős köt engemet,

S e kín: örök titok.”

 

 

(Mészöly Dezső fordítása)

 

 

 

Forrás:

Mészöly Dezső: Sirály a Burgban